Ha ebben a szent pillanatban olvassátok sorainkat, nézzetek ki az ablakon, és gyönyörködjetek a hóesésben, írjátok be a google-ba, hogy “christmas”, majd azt, hogy “let it snow”, mindeközben pedig nézzétek meg az alábbi videót:

Minden kedves Olvasónknak nagyon szép Karácsonyt kívánunk!

Kelly Services – Commercial Csapat

Mondd el véleményed a munka világáról! Töltsd ki kérdőívünket és nyerj egy iPad2-t! http://bit.ly/sFeuv8

Köszönjük!

Commercial csapat

Alábbi írásunkban egy korábbi témánkat szeretnénk folytatni:

Az egyterű iroda kialakítása

Azokban az irodákban, ahol sokan vannak egy légtérben, kulcsszerephez jut a munkaállomás helyzete: minél távolabb ülünk a bejárattól, annál nyugodtabban tudjuk végezni a napi feladatainkat. A legrosszabb hely az ajtó környéke, mivel az érkezők döntő többsége rajtunk keresztül, vagy épp mellettünk halad el, és hát senki nem szereti, ha belelátnak a monitorába, még akkor sem, ha csak a munkahelyi feladataival foglalkozik. Nem szerencsés az sem, ha valaki háttal ül a többieknek és folyamatosan érzi és hallja, de nem látja, hogy a háta mögött sétálnak el, mert kiszolgáltatott helyzetben fogja magát érezni. Ezek a jelenségek rövid időn belül csökkenthetik a termelékenységet.

Amikor új munkatárs érkezik, érdemes előre kialakítani a munkaállomását. Ügyelni kell arra, nehogy neki jusson a legrosszabb hely az irodában. Rossz üzenet az új kolléga felé, csökkentheti az elkötelezettségét, ha máris elveszik a kedvét a munkától.

Az egyterű irodához elengedhetetlenül szükséges a természetes fény megléte, hiszen ez is elősegíti a dolgozók komfortérzetét. Az iroda színvilág kialakításánál célszerű a vállalat aktuális arculatához igazodni, amely színek tükrözhetik a dinamizmust, inspirációt, mindemellett emberközeliséget és harmóniát is.

Szintén jó hatást kelt az irodában, ha kialakítunk egy céges falat, ahová a rendezvényeken – például csapatépítő tréningeken, ügyfélpartikon, konferenciákon – készült képeket tesszük közzé. Helyet kaphatnak itt a cég által elnyert díjak, az elégedett ügyfelek köszönőlevelei, a nyaralásból küldött képeslapok is.

Hasznos lehet az egyterű irodákban egy olyan sarok, szoba kialakítása, ahová a dolgozók félrevonulhatnak, például privát telefonbeszélgetéseik lefolytatására. Itt kényelmes foteleket is el lehet helyezni relaxációs céllal. Hatékonyan ugyanis akkor lehet dolgozni, ha óránként felállunk az asztalunktól, nyújtózunk pár percet, vagy csak kimegyünk a teakonyhába egy forró italért. Fontos, hogy mindenki számára adottak legyenek a következő funkciók: munkahelyek, tárgyalóterületek, vezetői szoba, irattárolás, fénymásoló szoba, ruhák tárolása, teakonyha és kávézó, szociális helyiségek.

Van, aki szívesebben dolgozik saját irodában, és van, aki az egyterű irodát szereti. Így vagy úgy, aki egyterű irodában kezd el dolgozni, nehezen fogadja el a másikat a későbbiekben, hiszen az első válik neki természetessé. Megszokja, hogy közel van a munkatársaihoz, nemcsak virtuálisan alkotnak egy csapatot. Az egyterű irodában, ahol sokan dolgoznak együtt, gyorsabban alakulnak ki a jó munka- és akár baráti kapcsolatok is.

Mindennek a kulcsa, hogy odafigyelünk egymásra és tiszteletben tarjuk egymás személyes terét, ezáltal is törekedve a harmonikus együttműködésre.

Berti

“Az ebben a bejegyzésben kifejezésre jutó nézetek csakis az enyémek, és nem feltétlenül tükrözik munkaadóm álláspontját.”

Időpont: 2011. november 23-34.

Kelly Commercial Team

Mindenkinek adódnak olyan helyzetek az életében, amelyek kínálják a lehetőséget arra, hogy segítsünk egymásnak – egy vállalaton belül például kollégáinknak – hozzájárulni ahhoz, hogy tartalmasabb életet élhessünk. Számtalan alkalom kínálkozik, hogy beszélgessünk egymással. Kérdés, hogy ezekben az akár munkahelyi villámpárbeszédekben, a dohányfüstös szünetekben vagy a céges bulik alkoholos mámorában, valóban tudunk-e egymás felé fordulni szeretettel, teljes ráhangolódással és odafigyeléssel, hogy érdekel-e minket, mi foglalkoztatja igazán embertársunkat, milyen terheket cipel éppen, amikkel nehezen boldogul. Tudunk-e egymás felé bizalmat sugározni, hogy egyáltalán megnyíljon felénk a másik, hogy biztonságban érezhesse magát velünk. Bizony ez elég kockázatos a mai világban, mert nem akarjuk lelkileg kiszolgáltatni magunkat, nem véletlenül.

Pedig lehetnénk erőforrások egymás számára, a másikat gazdagító gondolatokkal közeledhetnénk egymás felé, vagy kérdésekkel, amikre ő maga fogalmazhatná meg azokat az egyéni válaszait, amiket mi úgysem adhatnánk a szájába, hiszen hitelesen és tartósan nem biztos, hogy kitartással végig tudná vinni a nem saját megoldásait, és azok mellett elköteleződni. Mindennek a kulcsa – véleményem szerint az -, hogy képesek vagyunk-e meglátni az „embert” a másikban, nem csak a kollégát, a beosztottat vagy vezetőt, nem csak a nőt vagy a férfit, hanem tudunk többet látni benne és „többnek látni”, mint amit megmutat magából, tudunk türelmesek lenni és elfogadóak irányában.

Vajon a mindennapok során csak az izgalmakat és előnyöket hajszoljuk, hogy mit adhat a másik, amiből mi profitálhatunk, vagy képesek vagyunk tovább látni rövid távú lelkesedéseinken és esetleges önzésünkön? A testi táplálékok mellett keressük-e a lelki táplálékokat is?
És ha valami nem úgy alakul – akár ideiglenesen, akár véglegesen – ahogy elképzeltük, vállaljuk-e, hogy mindezekről beszéljünk egymással, vajon kibírja-e a kapcsolatunk a konfrontációt? Vagy hallgatunk tovább…

Mit látunk egymásban? Mi az érték a szemünkben? Csak a teljesítmény, az intellektuális kapacitás, a tehetség, az elvégzett iskolák? Vagy a szorgalom, a szeretve tenni akarás motivációja, az érzelmi gazdagság, az egymással való törődés képessége? Mi az, ami minket a másik emberben mágnesként vonz? Kinek szeretünk a közelségében lenni, kihez fordulunk, ha éppen aktuálisan kételyek között gyötrődünk, és nem látjuk a következő lépést. Ki segíthet, hogy válságainkon túljussunk? Kinek engedem, hogy megfogja a kezemet?

Ezekben a kérdésekben és esetekben nem feltétlenül kell pszichoterapeutához fordulni. Támaszai lehetünk mi is egymásnak. A belső kollegiális kapcsolatok lényegesen hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a munkahelyi légkör elviselhető, sőt, jó legyen. Nem tanácsadással, hiszen „jó tanácsokkal” tele van mindenkinek a padlása, hanem kölcsönözhetünk jól bevált eszközöket és megközelítésmódot a coaching módszertanából is, hogy ne egy alá-fölrendelési viszonyban, hanem „azonos szemmagasságban” kommunikáljunk egymással, amelyben beszélgető társunk önsegítő erejét tudja felerősíteni, saját céljai jobban kikristályosodhatnak, viselkedéses választásai megsokszorozódhatnak, probléma-megoldási, valamint konfliktuskezelési képességei és technikái árnyaltabbá, gazdagabbá és mobilizálhatóbbakká válhatnak, erőforrásai és magatartásbeli lehetőségei újra felfedezésre és kiszélesítésre kerülhetnek, hogy azután megcselekedve mindazt, amelyre ő maga eljutott, döntéseiért merje vállalni a felelősséget, és helyre álljon belső egyensúlya, lelki békéje. Hosszú távon vajon nem erre vágyunk-e mindannyian, amire akár egy váratlan krízishelyzet, akár az életszakasz-váltások, például az „életközépi válság” döbbent rá, hogy megtudjuk, mi is fontos és értékes számunkra igazán.

Aki a másik egészsége, munkabeli előrehaladása, családja vagy életérzése iránt érdeklődik, az ezáltal együttérzést is kifejez a másik ember iránt, és ezzel az odafordulással azt is közvetíti felé, hogy a másik az ő számára nagyon is fontos és őt komolyan veszi.

Épp ezért van jelentősége, hogy új aspektusokból segítsük kollégáinkat – akár hétköznapi „coachként” – kitörni a problémák negatív, mélységekbe örvénylő spiráljából, tapintattal, jósággal, megfelelő kérdések alkalmazásával, úgymint:

→ Mi legyen másképp?! Minek kellene megváltoznia?
VAGY Mi módon tudnál megbékélni a jelenlegi helyzettel?
→ Mi szól választásod mellett, és mi ellene?
→ Mi tapasztalható majd a megvalósulás során?
Hogyan érzed magad ettől? Miből fogod észrevenni?
Mi lesz a Te reakciód, és mi a környezetedé?
→ Mik azok a képességek, potenciálok, amelyek korábban már segítettek?
→ Melyek lehetnek azok az első, apró lépések, amelyek akár azonnal megtehetőek?
→ Mi akadályozhat meg abban, hogy ezt kipróbáld?
→ Mi, illetve Ki támogatna ebben?
→ Mi jelezné, hogy jó úton haladsz?
→ Hogyan lehetne fenntartani az elért eredményeket?
→Mi változott már eddig pozitív irányba, és mit kell még tenni?

„Ha egy embernek olyan cél lebeg a szeme előtt, amely számára vonzó és megvalósítható, akkor az benne az „Érdemes élnem!” érzését fogja táplálni. Ez a cél egyéb életfolyamatokat is újra értelmessé varázsol a számára, elűzi az ürességet, a bénultságot és a kedvtelenséget, s tartalommal, aktivitással és életörömmel tölti be.” (Lohse, T. H.: Villámbeszélgetések, Kálvin Kiadó, 2009., 106. o.)

Beszéljünk egymással, és ha lehet, ne csak felszínes dolgokról csevegjünk, de jól válasszuk meg, kire bízzuk magunkat!

Oláh Andrea, pszichológus

“Az ebben a bejegyzésben kifejezésre jutó nézetek csakis az enyémek, és nem feltétlenül tükrözik munkaadóm álláspontját.”

2011. október 8-án szombaton 11:00-tól egy teljesen új oldalát mutatja meg néhány Kelly-s kolléga: a Duna TV Munka-Társ című műsorában láthattok ugyanis minket.

Témák:

- Hiányszakmák
- Megváltozott munkaképesség
- Joginfó
- Állásles
- Álláskeresési 1×1

A műsor többrészes lesz, minden egyes alkalommal egy-egy kiemelt témával is foglalkozik majd, mint például a “Nők esélyei a munkaerőpiacon” vagy “Álláskeresés negyvenen túl”.

Nézzetek minket!

Kelly Commercial Team

Az ebben a bejegyzésben kifejezésre jutó nézetek csakis az enyémek, és nem feltétlenül tükrözik munkaadóm álláspontját.

Az alábbi állásbörzéken vesz részt csapatunk, keressetek minket:

(bár még nem október, de már szinte ) 2011. szeptember 27-29. Profession Virtuális Állásbörze - klikkeljetek ránk!
2011. október 5-6. HVG Állásbörze – gyertek ki, és kérdezzetek személyesen!
2011. október 17-21. Monster Virtuális Állásbörze

Réka és a Commercial

Az ebben a bejegyzésben kifejezésre jutó nézetek csakis az enyémek, és nem feltétlenül tükrözik munkaadóm álláspontját.

Akár akarjuk, akár nem, előbb-utóbb elérkezik az az időszak, mikor elkezdünk gondolkozni a váltáson. Jobb esetben magunk jutunk erre az elhatározásra, ám elképzelhető, hogy külső körülmények miatt kényszerülünk egy ilyen lépésre. Akárhogy is történjen, ha tudatosan, apró lépésekben próbálunk felkészülni erre, akkor sokkal hamarabb és jobb eredménnyel találhatunk új lehetőségeket. Láthatóak leszünk, könnyebben találnak meg minket állásokkal és nem nekünk kell pedáloznunk, hogy találjunk megfelelő pozíciókat. De mit is tegyünk ezért?

Folyamatosan frissítsük az önéletrajzunkat. Új projektbe kezdtünk? Új feladatkört kaptunk? Részt vettünk egy tanfolyamon? Írjuk be az önéletrajzba, mert sokkal egyszerűbb azon nyomban frissíteni, mint később majd azon gondolkodni, hogy mik is voltak azok, amiket csináltunk az évek alatt? Egyébként is egyszerűbb, ha van egy olyan önéletrajzunk, amiben minden szerepel és később esetleg – akár álláshoz igazítva – kiszedhetjük az egyébként felesleges részeket.

Frissítsük az állásportálokon már fent lévő profiljainkat is ezzel együtt, illetve az online profilokat (LinkedIn, Xing, akár Facebook is). Ezeket a változásokat mások is láthatják és ha egy-egy HR tanácsadó ismerősi körében vagyunk, akkor ők is felfigyelhetnek rá. A kereséseikben pedig időről időre “előugorhatunk”, az pedig, ha valakit megtalálnak, aki nyitott szemmel jár, sosem árt. Legalább építjük a kapcsolati hálónkat és ha épp szükség lesz rá, tudunk kihez fordulni.

Csináljunk listát, hogy kiket adnánk meg referenciáknak vagy kik lehetnek azok az korábbi kollégák / cégek / partnerek, akikhez fordulhatunk, ha éppen állást akarunk keresni. Mindig igyekezzünk jó üzleti / szakmai kapcsolatokat ápolni, soha nem tudhatjuk mikor lehet rájuk szükség a jövőben.

Amennyiben van rá lehetőség és nem elbocsátás közben / után vagyunk, figyeljünk arra, hogy milyen irányba mennénk, mi az a stratégia / cél, amiket szeretnénk követni vagy elérni. Több fizetés? Rugalmasabb munkaidő? Nagyobb kihívást jelentő munka?

Figyeljünk rá, hogy álláskeresés szempontjából milyen időszakra időzítenénk (pl. ne nyár közepére vagy decemberre). Érdemes pl. év elejére vagy nyár végére időzíteni, amikor a cégek új erővel látnak neki a toborzásnak, akár új pénzügyi évet kezdenek.

Nézzük meg, hogy kik a konkurenciák, milyen lehetőségek vannak az adott iparágban, mennyire “pörög” a piac az adott időszakban.

Amennyiben ezeket a szempontokat figyelembe vesszük és próbáljuk naprakészen tartani profilunkat, kiépíteni a kapcsolatrendszerünket az évek során, sokkal kisebb eséllyel fogunk hónapokon át keresni és kéztördelve látni neki minden egyes nap a munkakeresésnek.

Az ebben a bejegyzésben kifejezésre jutó nézetek csakis az enyémek, és nem feltétlenül tükrözik munkaadóm álláspontját

Bence

KIÉGÉS HELYETT KAPCSOLÓDÁS

Szeretet, belső béke, lelki erő, türelem, tapintat… erre vágyunk mindannyian, kinek így, kinek úgy sikerül ezt ideig-óráig megélnie-megtapasztalnia. De mire hagyatkozhatunk akkor, amikor nem tudunk szabadulni az “ÉN”-ünk által generált megkötözöttségektől: belső korlátainktól, feszültségeinktől, szorongásainktól, vagy éppen erőszakosságunk, büszkeségünk, gőgünk börtönéből?

A pszichológiai kutatások és saját, sok száz munkavállaló váltási motivációját vizsgáló kérdéseimre adott válaszainak tükrében bátran kijelenthetem, az egyik fő stressz forrás, ami „burnout szindrómát” („kiégést”) okozhat, az csoport szinten: az összetartás hiánya, jó munkatársi kapcsolatok (felettessel/kollégával/beosztottal) hiánya, csoporton belüli konfliktusok. Sokan nem azért hagyják el munkahelyüket, mert szakmailag már nem elég izgalmas a munkakörük, ez sokszor csak álca, bevett konzervválasz a kérdésre, hanem azért, mert nem érzik az elfogadottságukat, azt, hogy szeretnék, igazán értékelnék őket, hogy FONTOSAK VALAKIKNEK: hiányzik az adott szervezethez tartozás érzése.

A „kiégés” lelki reakciói között szerepel hangsúlyosan a depresszió (levertség, csökkent motiváció, az élet iránti érdektelenség, negatív gondolatok, a tehetetlenség és meg nem felelés érzése, az alacsony önértékelés, alvászavarok, étvágytalanság, fáradékonyság), a szorongás (egy elővételezett veszélyre adott érzelmi válasz), a munkahelyi elégedetlenség. … REMÉNYVESZTETTSÉG.

De hogyan tudunk megküzdeni mindezzel?!

Én magam Pál Ferenccel értek egyet, aki vallja egyik előadásában: „Amikor eljutunk egy problémához, amiről megállapítjuk, hogy nem oldható meg az egyedi életünkben, vagy a kapcsolatainkban, …, akkor valójában nem egy megoldhatatlan helyzet elé kerültünk, hanem a saját határainkig jutottunk el. … Olyan, hogy reménytelen, nincs! Reményvesztettség van. Most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, mit kezdjek a reményvesztettségemmel. Így rögtön szabadsághoz jutok, míg ha a helyzet reménytelen, akkor minden cselekvőképességem alábbhagy. … Mert a probléma csak egy adott összefüggésben probléma. Ha fölé nőttem, akkor nekem már nem az.” (Mesterkurzus: Sors és önismeret, Jaffa Kiadó, Bp. 2010)

Ha igazán tudjuk szeretni környezetünk, munkahelyünk csoporttagjait, akkor is, ha ezért nem várhatunk viszonzást, haszon nem származik belőle, az abban is kifejeződik, hogy például el tudjuk fogadni, ha nem az elvárásaink szerint reagálnak kollégáink, ha a vélt vagy valós sérelmekért meg tudunk bocsátani és bocsánatot tudunk kérni mi magunk is azoktól, akiket megbántottunk, és nem fáradt közönnyel, ”megkeményített szívvel” viszonyulunk, hanem empátiával KAPCSOLÓDUNK EGYMÁSHOZ, keresve azt, amivel mi magunk – a mai napon – hozzá tudunk járulni az ő valós szükségleteiknek a kielégítéséhez, ami nem feltétlenül az, amit először mi annak gondolunk, és nem csak üres szavakból áll, hanem kézzelfogható cselekvésből, ami lehet akár egy őszinte mosoly, egy jó, kedves, dicsérő szó, vagy valami apró figyelmesség. Persze ez sokszor nagyon nehéz, hiszen kikerülhetetlenül szembe kell néznünk nap, mint nap a csalódásokkal, fájdalmakkal, illúziókkal, félelmekkel, előfeltételezésekkel, vagy akár a harag és a düh érzésével. Akár időben, akár térben, messzebbről – a „hiány” távlatából – nézve ez olyan egyszerűnek tűnik, és mégis olyan nehéz, ha nem emlékeztetjük saját magunkat erre újra és újra, a nehézségek közepette. Nehéz, sokszor nincs erőnk, lehet, hogy még akarjuk, lehet, hogy már nem, vagy időlegesen nem, mert épp akkor csak ürességet érzünk. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy mivel vagy kivel töltjük be az ürességet, amikor „jól” vagyunk. Ez már felelősség, és az érett személyiség egyik fokmérője!

Tegyünk fel kérdéseket minden nap magunknak:

- Miben van a bizonyosságom, kiben bízhatom igazán?!
- Miért lehetek hálás most éppen az életemben?
- Mik azok az értékek, amikért most különösen kiállok?
- Mi mellett kötelezem el magam?
- Mit adtam a mai napon másoknak?
- Mit tanultam a mai napon?
- Mi az, amit elfogadtam ma?

Tanuljuk magunkat, keressük meg a forrást! Ott van, egy kéznyújtásnyira…

Oláh Andrea, pszichológus

„Ezen a blogon kifejezésre jutó nézetek csakis az enyémek, és nem feltétlenül tükrözik munkaadóm álláspontját. A hozzászólásokat nem szerkesztjük, azok automatikusan megjelennek a bejegyzés alatt.”